Szinte mindennap megtapasztaljuk, hogy egy-egy fülbemászó melódia vagy éppen idegesítő dalocska bukkan fel agyunkban, újra és újra lejátszva magát.

A jelenséget a szakemberek szerint sokszor egy háttérben felcsendülő zeneszám váltja ki, és leggyakoribb azoknál, akik zenével átitatott környezetben élnek.

Az angolszász irodalomban fülféregnek vagy agyviszketésnek is nevezett jelenséget kutatók szerint az emberek több mint 91 százaléka hetente legalább egyszer megtapasztalja, míg negyedük naponta többször. És bár gyakorinak mondható, még mindig nagyrészt rejtélyt képez, mi váltja ki és hogyan is megy végbe. Ennek fő oka, hogy az általában 8 másodperces fülféreg a definíció szerint akaratlan, ennélfogva tudományos eszközökkel szinte lehetetlen utánajárni – írja a ScienceFriday.

Hogyan mászik bele az agyunkba? 

A zenei kognícióval kapcsolatos kutatások sugallata szerint ahhoz lehet köze, ahogyan a zene befolyásolja a motoros kérget az agyban. Az Arkansasi Egyetem kutatója Elizabeth Margulis szerint, amikor zenét hallgatunk, nagymértékű aktivitás zajlik a kéreg szándékos mozgások megtervezésével kapcsolatos régióiban, vagyis az ember gyakran képzeletben részt vesz a zenélésben, miközben nyugodtan ül.

Az ismétlődő zenehallgatás is fülférgeket szülhet. Mivel az esetek 90 százalékában már ismert zenét hallgatunk, negyedszerre vagy ötödszörre hallgatva egyetlen hangjegy már teljesen tisztán előrevetíti a következőt, szinte érezni véljük, pontosan mi következik.

Emellett egy dal struktúrája is hozzájárulhat az agyviszketés jelenségéhez. A zeneszámoknak vannak olyan általános jellegzetességeik, amelyek rendszeresen megtapadnak agyunkban, például egyszerűség, ismétlődés, valamiféle nüansznyi következetlenség – állítja James Kellaris, a Cincinnati Egyetem kutatója, aki korábban a zene memóriára gyakorolt befolyását vizsgálta. (Az ő nevéhez fűződik a fülféreg elnevezés átvétele a németből – Ohrwurm – és népszerűvé tétele az agyunkban megragadó dallamokra.)

A Sheffieldi Egyetem Victoria Williamson vezette csapata tanulmányában több mint 50 különféle zenei jellegzetességet tanulmányozva arra derített fényt, hogy a fülféregként viselkedő dalok általában hosszabb hangtartammal, de kisebb hangközökkel operálnak. Szerintük ennek van is értelme, hiszen eme két tulajdonság megléte esetén a dalokat még a zeneileg képzetlenek is könnyebben el tudják énekelni. Williamson szerint fülféreg akkor keletkezik, amikor „agyunk énekel”. Ezenkívül szerintük az ilyen zeneszámoknak bizonyos mennyiségű beépített kiszámíthatóságuk is van, ami elegendő újdonsággal társul ahhoz, hogy felkeltse a hallgató figyelmét.

Míg szinte mindenki megtapasztalja a jelenséget, Williamson kísérlete arra derített fényt, hogy az érzelmileg labilis és a még nem krónikus szintű kényszeres zavarokkal élők gyakrabban és hosszabb ideig szembesülnek vele. Úgy véli, mivel ezen emberek életében általánosságban több a repetitív gondolati folyamat, mindez visszatükröződik a „mentális zene” megtapasztalásában is.

A fülféregre való fogékonyságnak egyéni sajátosságról árulkodó komponense is van: megtapasztalása a jelek szerint a megfelelő hangulathoz és időponthoz kötődik. Kellaris szerint általában akkor jellemző, amikor az egyén fáradt, stresszhelyzetben van, vagy éppen nem foglalja le agyát.

Agyunk szerkezete is befolyásolhatja felbukkanását

Egy friss, a Consciousness and Cognition folyóiratban megjelent kutatás szerint a fülféreg az agy szerkezetét érintő fizikai különbségekkel állhat kapcsolatban. A vizsgálat az első, amely feltárta a hivatalosan „akaratlan zenei képzetekként” emlegetett jelenség idegrendszeri hátterét. A londoni Goldsmith Egyetem kutatója és a vizsgálat társszerzője, Lauren Stewart szerint nemcsak érdekes jelenség, hanem biológiai szerepe is lehet.

A New Scientist jelentése szerint a zenepszichológus Stewart csapatával 44 önkéntest kérdezett ki arról, milyen gyakran tapasztalják meg a fülférget, és az milyen hatással van rájuk. Ezt követően MRI-vizsgálatot végeztek, hogy lemérjék az agykérgek vastagságát és az egyes agyterületeken a szürkeállomány térfogatát. Kiderült, azoknál, akik gyakrabban tapasztalják meg a jelenséget, vastagabb az agykéreg azokon a területeken, amelyek a hangfeldolgozásban és a hangmagasság megkülönböztetésében játszanak szerepet.

Stewart szavai szerint a hallókéreg ama területei, amelyekről tudják, hogy zenehallgatás során aktívak, a jelek szerint fizikailag másmilyenek a fülférgeket megtapasztalóknál. Míg mindez nem sok fényt vet arra, hogy az agyszerkezet eme eltérései előidézik-e a jelenséget, más különbségeket összefüggésbe tudtak hozni azzal, hogyan érinti az egyes embereket az agyukba ragadt dallam.

Nagyobb hippocampust (az emlékezésben szerepet játszó agyterületet) mutattak ki azoknál, akiknek szavaik szerint segítenek a fókuszálásban a dalok. Emellett kiderült, hogy minél jobban idegesít valakit a fülféreg, annál több szürkeállománya van az emóciókkal kapcsolatban álló temporális pólusban. A különbségek a kutatók szerint nem álltak kapcsolatban a résztvevők zenei képzettségének mértékével vagy azzal, milyen gyakran hallgattak zenét.

A szóbeszéd olyan embereket is említ, akik halál közeli szituációban intenzív „zenei képzeteket” tapasztalnak meg. Stewart ezt azzal magyarázta, a fülférgeknek önszabályozó (homeosztatikus) szerepe lehet azáltal, hogy nem engedik az embert túlságosan belesüppedni az öntudatlanságba, vagyis az agyat az éberség optimális zónájában tartják. Szavai szerint az ilyen dallamok a spontán gondolatok viszonylag könnyen tanulmányozható példáját reprezentálhatják, és betekintést engedhetnek az álmodozáshoz hasonló, azzal rokon jelenségekbe.

Megoldást nyújthat a rágózás

Hogyan szabadulhatunk meg az ilyen kellemes vagy éppen idegesítő dallamoktól? Az angliai Reading Egyetem kutatóinak májusi beszámolója szerint a hatékony megoldás eme kényszeres dallamokra nem az agy lefoglalása olvasással, rejtvényfejtéssel vagy komplex anagrammák megoldásával (ahogyan ezt egy 2013-as kutatás sugallta), hanem egészen egyszerűen a rágózás.

A Quarterly Journal of Experimental Psychology folyóiratban megjelent tanulmányban leírják, agyunk hanginformációkat feldolgozó része – a hallókéreg – akkor aktiválódik, amikor meghallgatunk egy zeneszámot, ezáltal, ha ismerős dallamot hallunk újra, agyunk ismétlődő rendszerességgel kitölti a fennmaradó hiátust. Ennek alapján Philip Beaman, a vizsgálat vezetője azt sugallja, a fülférgek valamiféle önkéntelen zenei emlékek lehetnek.

Tehát a fülbemászó dallamok az agy elsődleges hallókérgét célozzák a halántéklebenyben, ami a rövid távú memóriával áll kapcsolatban. Agyunk eme területe akkor aktív, amikor valóban zenét hallgatunk, és újraaktiválódik, ha csak elképzeljük a melódiát – írja a MedicalDaily.

Egy ilyen fülféreg a rövid távú emlékekhez hasonlóan épül be, megvan a képessége, hogy átvegye az uralmat az agy gyors törlési mechanizmusán minden egyes ismétlődéssel. Hatása gyengítéséhez Beaman és csapata három kísérletet végzett el, hogy megvizsgálja a beszéddel járó motoros képességek – artikulációs motoros programozás – szerepét az akaratlan zenei emlékek megtapasztalásában rágózás közben. 98 önkéntest kértek fel két fülbemászó zeneszám meghallgatására rágózva vagy enélkül.

Az első kísérletben lejátszották nekik az egyik számot, aztán arra kérték őket, jegyezzék fel, mikor bukkant fel agyukban a zeneszám, miközben akaratlagosan igyekeztek nem gondolni rá, illetve mikor, abban az esetben, ha bármikor felidézhették. Az eredmények feltárták, hogy a rágózás csökkentette a dallam tudatos észlelésének számát mind az elnyomásos, mind a szabad gondolatáramlásos esetekben. Mindeközben egy második kísérletben – ami gyakorlatilag megegyezett az elsővel – megállapították, hogy a rágózás gyengíti a fülférgek észlelését is.

Végezetül azt tesztelték le, hogy a rágózás hatásai általánosan bármilyen motoros tevékenységnél jelentkeztek-e vagy pedig kifejezetten a kiejtésben részt vevő szervekhez kapcsolhatóak. A résztvevőket megkérték, hogy rágózzanak vagy pedig ujjukkal dobolják el egy melódia ritmusát. Az eredmények feltárták, hogy a motoros aktivitás (dobolás) kevésbé hatékony a fülférgek hatásának gyengítésében, mint a szubvokális tevékenységek (rágás).

Jelen esetben tehát az artikulációs motoros program bevetése rágózással gyengíti a hallási képzetek akaratlan előhívásának képességét. A kutatók következtetései szerint a motoros aktivitás valóban gátolja a zenei emlékek akaratlan és tudatos hallását is, vagyis azok az agyi régiók, amelyeket a zene hallgatása, felidézése vagy elképzelése stimulál, a rágózással aktiválódnak, ezáltal kevésbé képesek egy fülbemászó dallam akaratlan „lejátszására”.

A kutatás Beaman szerint demonstrálja, hogy a rágózás zavarja a zenei emlékek észlelését, ennélfogva be lehet vetni a fülférgek kiiktatására.

Forrás: Hirado.hu