Három magyar mozifilmet mutatnak be a kaliforniai San Joséban kedden kezdődő 27. Cinequest filmfesztiválon, ahol Bereczki Csaba Soul Exodus című filmjét először láthatja a nemzetközi közönség.

Bereczki Csaba klezmerzenészek főszereplésével készült egészestés dokumentumfilmjének középpontjában az amerikai származású The Brothers Nazaroff alkalmi formáció tagjai állnak, akik a klezmeren keresztül keresik gyökereiket, önmagukat és zsidó identitásukat.

Az öt muzsikus hajóval utazik nyugatról keletre, Montrealból New York, Párizs, Berlin, Budapest, Nagyvárad érintésével jutnak el Besszarábiába, Moldovába. A Soul Exodus a decemberi magyar mozibemutató alkalmával lelkes fogadtatásban részesült.
Madarász István Hurok című első mozifilmje és Vranik Roland Az állampolgár című alkotása amerikai premierjének is a Cinequest filmfesztivál ad otthont.

Az 1990-ben alapított és ma már százezres látogatottságot túllépő Cinequest nyitófilmje a legendás Shirley MacLaine és Amanda Seyfried főszereplésével, Mark Pellington rendezésében készült Az utolsó szó című vígjáték lesz, amely a Sundance filmfesztiválon volt először látható. A fesztivál február 28-tól március 12-ig tart.