A tárgyalások kezdetekor azt hitte ő fog pénzt kapni, végül azonban ő fizet.

Bár korábban a Harry Potter-filmek vörös ördöge azt nyilatkozta, ügyvédei szerint nagy az esély arra, hogy 1 millió fontnyi adó visszatérítést ítélhet javára a bíróság, most kiderült, nem hogy egy fillért nem kap vissza, de ezt az összeget, plusz egy kis aprót, egészen pontosan 1,3 millió fontot (472 millió forintot) neki kell befizetnie, mivel trükközött a bevallási időszak dátumával.

Tette egyébként mindezt a Clay & Associates könyvelőcég, akik Rupert Grint adóbevallását készítették éveken át. Így a 31, 2 millió fontos fizetését, amit a varászlótanoncos filmekért kapott, jelentősen megcsapolták.

Grint peres ügyéről júniusban szereztek tudományt a külföldi lapok, melyek akkor azt írták, Grint azért jár bíróságra, mivel Központi Adóhivatal szerint a 2008 és 2010 között bevallott jövedelmével kapcsolatban nem járt el megfelelően. A vád szerint a színész trükközött az időpontokkal, így jövedelmének egy részét ügyesen megóvta a később bevezetett 50%-os adókulcs alól.

A színész abban reménykedett a bíróság elfogadja a 12 hónapnál rövidebb bevallási időszakát, amit korábban ugyan már jóváhagyott, de most egy ellenőrzés során kifogásolni kezdett.

Mint kedden kiderült, Rupert keresetét elutasították, de hogy ennek a komoly összegnek az elvesztése mennyiben a könyvelőcég hibája, az lehet egy következő bírósági perben fog kiderülni.