Találtunk egy olvasói levelet amelyet a prixis.blog.hu weboldalra küldtek be. Aki személyesen is tapasztalt a lent leírtakhoz hasonlókat úgy küldd el nekünk a te sztoridat a szerkesztoseg@hirgate.hu email címere.

Nemrég Dél pesti Kórház vendégszeretetét élveztem és rá kellett jönnöm, ha az ember kórházba kerül, előtte mindenképpen végrendelkezzen és készítse fel önmagát és a szeretteit a halálra, mert igen könnyen a túlvilágon találhatja magát. Gyakran hallani (és olvasni önöknél is) az egészségügy válságos helyzetéről, de igazán csak akkor szembesül ezzel az egyszeri beteg, ha a saját bőrén kénytelen megtapasztalni.

Trombózis gyanúval kerültem be a fent nevezett intézménybe és már az első pillanatokban elszörnyedtem a látottakon. Nem az lepett meg, hogy milyen a higiénia és a kórtermek állapota, hanem a közöny és az a fajta szemlélet volt számomra döbbenetes, amelyet az orvosok és a nővérek részéről tapasztaltam. Egy darab kutyapiszoknak több becsülete van, mint egy betegnek.

Már az első pillanatban éreztették velem, hogy egyszerű munkadarab vagyok, akinek nem lehetnek kérdései, igényei, és a legjobb az lesz, ha befogom a számat. Nem aranyrudakkal megtömött zsebbel vonultam be, így szíven ütött, hogy már az első napon a képembe vágták, mindennek külön ára van és kinek mennyi a tarifája. Minden szívbaj nélkül tudatták, hogy az orvosom mennyire számít és a nővérkéknek mi az igényük a figyelmes és féltő kezelésért cserébe. nem a betegektől tudtam meg, egy huszonéves nővérke világosított fel, miközben a vérhígítómat szúrta belém. Pont olyan stílusban, ahogy a piaci kofa kínálja a portékáját. Már-már zsarolásnak éreztem, aminek nem tudtam, de nem is akartam engedni. Talán ez volt a szarvashiba, amit elkövettem.

Attól kezdve, hogy kiderült, nem én fogom szponzorálni a hálapénz áramlást és a kórházi korrupciót, mindig valamilyen kellemetlenség ért. Le se tojtak, hogy finom legyek, ha kérdeztem, ignoráltak. Nem én voltam az egyetlen. Pénz beszél, kutya ugat, úgy látszik, a befizetett TB nem számít fabatkát sem. Volt alkalmam többekkel beszélni, nem igazán kedélyes társalgásra kell gondolni. Ha csak a fele igaz mindennek, akkor óriási bajban vannak a magyar betegek. Saját szememmel láttam, ahogy egy fájdalomtól üvöltő beteg mellett úgy mentek el több ízben, hogy rá sem néztek. De ami még ennél is vérlázítóbb volt, ahogy egymás közt nevezték az egyes beteg embereket.

A „cigány”, a „húgyos debil”, „a beszarós” és a „zsírdisznó”, hogy csak néhányat idézzek. Mindezt diplomás, jól képzett emberektől, akik elméletben a gyógyításra tették fel az életüket. Kérdem én, mindez elfogadható? Rendben van ez így? Legközelebb, ha ne adj Isten újra kórházba kell vonulnom, előtte felkészítem a családomat és magamat is a végső útra. lehet, hogy jobb is, ha meghal az ember, mintha ezeknek a kezébe kerül.

Forrás: Praxis.blog.hu/ Fotó: Index.hu