Rácsos ágyakba fektetik, zárt ajtók mögé dugják és kényszerzubbonyba teszik a gödi speciális otthon lakóit, írja a Mental Disability Advocacy Centre (MDAC) jelentése. – írja Abcug.hu

A nemzetközi civil szervezet azt követeli, zárják be az otthont, vonják felelősségre a tetteseket, és tegyen valamit a kormány az intézetek ellen.

MDAC TELJES JELENTÉSE IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ!

Súlyosan bántalmazzák a gyerekeket és a felnőtteket a gödi Topház Speciális Otthonban egy nemzetközi civil szervezet jelentése szerint. A Mental Disability Advocacy Centre (MDAC) szerdai közleményében azt írja, a 220 pszichés beteget gondozó otthonban

Fotó: MDAC
  • többszörös fogyatékossággal élő embereket tesznek rácsos ágyakba,
  • zárt ajtók mögé dugják és fizikailag korlátozzák az embereket,
  • kényszerzubbonyt adnak egy fiatal fiúra,
  • nyílt sebeket hagynak kezeletlenül,
  • a lakókon az alultápláltság jelei mutatkoznak.
Fotó: MDAC

A szervezet fél éven keresztül próbált bejutni az intézménybe, hogy megvizsgálhassa az ott folyó munkát, míg végül sikerült. Steve Allen, az MDAC kampányigazgatója szerint azért fordulhat elő ilyesmi, mert rendszerintű problémák vannak a szabályozásban, és mert nincs olyan független szereplő, aki hatékonyan monitorozná a hasonló intézményeket. “A 220 topházi ember, ahogy több tízezer más, fogyatékossággal élő magyar gyerek és felnőtt, továbbra is a nyilvánosság elől elzártan él”.