Asszonysorsokról szóló előadásával érkezik Budapestre a Nógrád Táncegyüttes

A paraszti társadalomban élő nők áldozatvállalásáról, a család összetartásában játszott szerepéről mesél Palóc Madonnák című előadásában a salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes, amely fennállásának 40. évfordulója alkalmából hozza el produkcióját február 6-án a Müpába.

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház színészeivel és a Dobroda Zenekarral közösen színpadra vitt előadás középpontjában a szigorú rendben élő palóc parasztasszonyok élete áll – olvasható a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ismertetőben.

A hagyományos táncelőadással szakító, vers- és énekbetétekkel színesített játék a paraszti társadalomban élő nők áldozatvállalását, a család összetartásában játszott szerepét dolgozza fel, hirdetve, hogy minden nőben ott rejtőzik egy Madonna.
A nők előtt tisztelgő, többszörösen díjazott produkcióban nagy palóc költők versei kelnek életre, és olyan ősi énekek csendülnek fel, mint a régi magyar himnusz vagy egy gyermeki imádság.

A Nógrád Táncegyüttes 40 éves jubileumának megkoronázásaként vendégszerepel Budapesten. A produkcióban közreműködik Fekete Borbála, Kubinyi Júlia, Tintér Gabriella énekesek, valamint Farkas István, Minik Zoltán, Terék József és Szilvási István zenészek.

Forrás: MTI

Fotó: Wikipedia.com