Fotó: Internet

Elutasította az orosz legfelsőbb bíróság a Telegram folyamodványát, és törvényesnek ismerte el a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azon felszólítását, hogy az üzenetközvetítő szolgáltató adja ki számára a felhasználók kommunikációjának dekódolási kulcsait.

A bírósági döntés nyomán az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) 15 napot adott a Telegramnak, hogy a dekódolási kulcsokat az FSZB rendelkezésére bocsássa, és ennek megtörténtét számára visszaigazolja. Ellenkező esetben a Roszkomnadzor bíróságon fogja kezdeményezni a Telegram oroszországi hozzáférhetőségének korlátozását.

A londoni székhelyű, az orosz Zuckerbergként is emlegetett Pavel Durov által alapított Telegram Messenger LLP jogi képviselője közölte, hogy a cég fellebbezni fog az ítélet ellen, amely még nem lépett hatályba.

Egy moszkvai bíróság októberben egy másik ügyben 800 ezer rubelre (mintegy 3 és fél millió forintra) bírságolta a Telegramot, amiért nem működött együtt az FSZB-vel és júliusban hat telefonszámmal kapcsolatban nem szolgáltatta ki számára az üzenetek dekódolási kulcsát. A szolgáltató fellebbezett, a másodfokú elutasítás után az ügy a legfelsőbb bíróság elé kerül majd.

A Telegram ezt megelőzően tavaly nyáron keveredett konfliktusba az orosz hatóságokkal, amiért nem volt hajlandó eleget tenni cégbejegyzési kötelezettségének. A Roszkomnadzor emiatt is letiltással megfenyegette.

Durov végül közölte, hogy az oroszországi nyilvántartásba vételbe és a céges adatszolgáltatásba úgy egyezett vele, hogy egyúttal megtagadta a felhasználók adataihoz és levelezéséhez való hozzáférést. A cégalapító jelezte, hogy nem fogja betartani azokat a törvényeket, amelyek nem összeegyeztethetőek a magánszféra védelmével és a cég adatvédelmi irányelveivel, valamint cége felfüggeszti tevékenységét azokban az országokban, amelyekben nyomást gyakorolnak rá.

Az FSZB szerint a tavaly áprilisi szentpétervári robbantást elkövető terroristák és “külföldi kurátoraik” a Telegram segítségével kommunikáltak egymás között. A biztonsági szolgálat rámutatott, hogy a nemzetközi terrorszervezetek sejtjei közötti konspiratív kommunikáció a messenger (üzenetküldő szolgáltatás) “totális alkalmazásával” zajlik, és Oroszország területén a terroristák leginkább a Telegram magas rejtjelezési szintű beszélgető (chat) csatornáit használják.

A Telegramnak világszerte 100 millió, Oroszországban 6 millió, úgynevezett havi aktív felhasználója van és napi másfél milliárd üzenetet közvetít.